Adventi forgatag 2015. december

2015 utolsó iskolai napján, pénteken került megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető Adventi forgatag.

Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő esemény főszervezője idén is Gárdai Nóra és Porubszky Krisztina tanárnő voltak.

A szervezésbe – amely már hetekkel ezelőtt megkezdődött – természetesen bevonták a diákságot és tantestület többi tagját is.

Az első lépés a mézeskalács falu összeállítása volt. Az osztályok ehhez a mézeskalácsházakat és a hozzájuk tartozó falusi kellékeket készítették el. Az alkotásokból falut állítottak össze, melyet először a Prímás Pincében, majd az iskola aulájában, az igazgatói iroda előtt állítottak ki.

A diákok osztályaikat is feldíszítették a karácsonyi hangulatnak megfelelően.

Az osztályok ajándékokat is gyűjtöttek, melyet a Szent Rita Fogyatékosok Otthona lakóinak adományoztak. A város óvodásai pedig a diákok által a tankonyhán sütött mézeskalácsokból vihettek haza.

A tanulók különböző karácsonyi süteményeket is készítettek, melyet az iskolai vásáron állítottak ki.

Ezenfelül karácsonyi előadás, kézműves foglalkozások, több színhelyes akadályverseny várták a diákokat.

 

 

eloadas kezmuvesmezeskalacs_falukerekparos_akadalyverseny