Sikeresen szerepeltek a balassások az Értéktár vetélkedőn

Január 17-én, kedden 14 órai kezdettel került sor a Megismerem –Megszeretem – Megőrzöm vetélkedő második, online fordulójára.

Az általános és középiskolások számára szervezett versenyen 21 iskola 22 csapata vett részt. A nevezés feltétele volt egy, a településen található helyi nevezettesség-érték bemutatása.
Ez intézményünk esetében a
Babits Mihály Emlékház volt, Hangya Dávid fotóival illusztrálva. A 10/A és 10/C négyfős csapatát Erősné Vörös Viktória tanárnő készítette fel a megmérettetésre.
A versenyt a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat szervezte és a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár bonyolította le.
Iskolánkat a verseny megkezdésekor meglátogatta Steindl Balázs, a Komárom-Esztergomi Megyei Közgyűlés alelnöke és Bánhidy László alpolgármester is.
Az on-line teszt feltételezte a megyei értékek és a hungarikumok alapos ismeretét. A feladatok között szerepelt többek között képfelismerés, kvíz és keresztrejtvény is.
A nevezettek közül 3 általános és ugyanennyi középiskola jutott tovább a februárban megrendezésre kerülő harmadik fordulóba. Így a Balassa tanulói – Izsó Bernadett, Mezei Klaudia, Draxler Tamás és Keresztesi Dániela Tatai Református Gimnázium és az Eötvös József Gimnázium, Tata diákjaival mérkőznek meg majd.

Sajtómegjelenések:
Romanek Etelka: https://www.facebook.com/romaneketelka/posts/1211783255603773:0
Esztergom város honlapja: http://www.esztergom.hu/index.php/main/page/cikk/ok-jutottak-a-megyei-ertektar-vetelkedo-dontojebe-4238
RTVE: http://rtve.hu/index.php/component/k2/item/11846-ok-jutottak-a-megyei-ertektar-vetelkedo-dontojebe
Hídlap: http://www.hidlap.hu/cikk/2417-esztergomi-iskola-is-a-megyei-ertektar-vetelkedo-dontojebe-jutott/
Esztergom Híradó: http://esztergomhirado.hu/mult-es-jovo-ertekei-harom-esztergomi-iskola-is-a-megyei-vetelkedon
KEM Értéktár: http://www.kemertektar.hu/hu/contents/vetelkedo-2016https://www.facebook.com/kemertektar/posts/359882144384726:0
24 Óra: http://www.pressreader.com/hungary/24-óra/20170119/281629599972855
Helloesztergom.hu: http://www.helloesztergom.hu/blog/2017/01/19/a-megyei-ertektar-vetelkedo-dontojebe-jutott-csapatok/
infoEsztergom: http://www.infoesztergom.hu/hirek/olvas/bejutottak-balassa-a-megyei-ertektar-vetelkedo-dontojebe-2017-01-18-104013
Sztárold.hu: http://sztarold.hu/kiemelt/ok-jutottak-a-megyei-ertektar-vetelkedo-dontojebe