Újra Katasztrófavédelmi Vetélkedőn diákjaink

Az idei évben 26. alkalommal kerül megrendezésre a felmenő rendszerű Ifjúsági Katasztrófavédelmi Vetélkedő. A helyi fordulót 2019. március 27-én Búbánatvölgyben szervezte meg az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség.
Az ifjúsági versenyen ezúttal 15 négyfős csapat vett részt, melyből iskolánk versenyzői az 5. helyet szerezték meg a középiskolai korosztályban.
A tanulóknak gyakorlati tudásukat többek között tűzoltó eszközök ismeretéből, elsősegélynyújtásból, árvízi védműépítésből, tárgy- és életmentésből kellett bizonyítaniuk.
Elméleti felkészültségüket tűzoltósági, iparbiztonsági és polgárvédelmi totón tesztelték.

Felkészítő és kísérő tanárok: dr. Dávid Patrik és Mármarosi János.
Csapattagok: Bálint Alpár, Majoros Mátyás, Varga Bence és Varga Máté.

A Fair Play Kupa tavaszi fordulóján diákjaink

2019. március 18-án az őszi forduló folytatásaként rendezték meg az MLSZ Fair Play Cup Körzeti Torna tavaszi fordulóját.
Az MLSZ Megyei Igazgatósága által koordinált, 14-19 éves korosztály részére szervezett sporteseményre ezúttal is Zámbó Tibor tanár úr kísérte el az iskola csapatát.
A Futball Club Esztergom műfüves pályáján megrendezett tornán ezúttal a harmadik helyet szereztük meg.

Csapattagok: Béres-Deák Donát, Burján Zsolt, Imre László (kapus), Kertész Kristóf, Sexer László, Szabó Zsombor, Tittmannn Gergő

Felelős állattartás előadás a díszteremben

2019. március 18-án az iskola dísztermében tartott előadást a Tatabányai Ebrendészeti Telep képviseletében Bányai Szilárd telepvezető a 9/A, B, K és 10/C osztályoknak. Az előadásra elkísérték őt a Segítő kéz a kutyákért Egyesület munkatársai is, akiknek céljuk a már befogott állatok gazdához juttatása.
Az előadásban szó esett a felelős állattartás feltételeiről, a kóbor illetve gondozatlan álatokban előforduló parazitákról, a fertőzésveszélyekről, az ivartalanítás fontosságáról.
Mindezek mellett a diákok felvilágosítást kaptak a kóbor kutyák támadásának elkerüléséről is.
Megismerkedtek továbbá az ebrendészet által használt legfontosabb eszközökkel: a franciabottal (befogó merev nyakörv), a harapásvédő karral és a bevetési ruhával.

Március 15-ei iskolai ünnepség

Az 1848/49 évi Forradalom és Szabadságharc Emléknapjának ünnepi műsorára a díszteremben került sor az ünnepnapot megelőző utolsó tanítási napon iskolánkban.
A megemlékezést Kovács Árpád tanár úr nyitotta, aki Donászy Magda Március 15 című versét adta elő.
A 11/BC osztály diákjainak műsora Balázs Regina szavalatával vette kezdetét, Mészáros Melinda Március 15: Költő s kokárda! versével.
Az események felelevenítése prózában folytatódott.
Zsombok Eszter Petőfi 1848-as naplójából idézte meg a Pilvax Kávéházban és az orvosi egyetem előtt történteket. Ekkor Jókai a 12 pontot olvasta fel, a költő pedig a Nemzeti dalt szavalta el, utóbbi Ónodi Ramóna és Balázs Regina tolmácsolásában elevenedett meg a műsorban.
Eck Dominika és Horváth Katinka folytatta a naplóból a történések ismertetését.
A márciusi ifjak jogi és műszaki egyetemre vonulását követően a Landerer nyomdában kinyomtatták a Nemzeti dalt és a 12 pontot.
A forradalom követeléseinek nyomtatott összefoglalását Kemencsi Fanni és Zsombok Eszter ismertette. A jeles nap további eseményeit szintén a naplóból ismerhettük meg.
A diákok műsorát Kozma Zsuzsanna Március 15: Március idusán verse folytatta Ónodi Ramóna tolmácsolásában. Végül egy rövid prezentációval zárult a műsor.

Idegen nyelvi prezentációs verseny Tatabányán

2019. március 13-án a TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Idegen Nyelvi, Angol és Német Prezentációs Versenyén vettek részt tanulóink a megyeszékhelyen.
A 9-11. illetve 12-14. évfolyamos szakgimnáziumi és szakközépiskolai tanulók részére szervezett vetélkedőn a nevező diákpárosoknak egy angol vagy német márkát kellett prezentációval bemutatniuk a választott nyelven, a látottakat élőszóval kísérve.
A versenyen 4 diákpáros képviselte iskolánkat felkészítő tanárukkal, Zámbó-Galyasi Judittal.

Résztvevőink (német nyelv, szakközépiskola):
Keresztes Dóra – Varga Petra, 10/C, Adidas
Lappó Nikolett – Partali Dávid, 11/DC, VW Kafer
Lusztig Nóra – Császár Anita, 11/DC, Milka
Bányai Dzsenifer – Lappó Krisztián, 11/DC, Audi

Eredmények:
5. hely: Lappó – Partali
6. hely: Lusztig – Császár
7. hely+különdíj: Keresztes – Varga

Zámbó-Galyasi Judit a legeredményesebb német nyelvtanár díját nyerte el.

Ezüstérem a Centrum Futsal regionális döntőben

2019. március 7-én a várpalotai PSZC Faller Jenő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma adott otthont a Szakképzési Centrumok Országos Futsal Bajnoksága regionális fordulójának.
Csapatunk a házigazdával holtversenyben az első helyet szerezte meg.
A végelszámolásnál az egymás ellen játszott vesztes mérkőzést figyelembe véve végül az ezüstérmet vehették át Zámbó Tibor tanár úrral.

Zrínyi Matematikaverseny eredmények – megyei forduló

2019. február 15-én a Dobó Katalin Gimnáziumban tartották a XXX. Zrínyi Ilona Matematikaversenyt.
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány által szervezett tesztversenyen iskolánk 10., 11. és 12. évfolyamos tanulói is részt vettek Juhászné Bogár Mária, Motesiczkiné Szabó Erika és Klinger Attila felkészítésével.

Megyei helyezések évfolyamonként:
10. évfolyam:
Borbély Fruzsina (10/D): 6. hely (felkészítő: Motesiczkiné)
Dávid Csenge (11/B): 7. hely (Motesiczkiné)
Kosznovszki Dóra (10/B): 12. hely (Motesiczkiné)
11. évfolyam:
Kreisz Zoltán (11/DC): 4-5. hely (Motesiczkiné)
Pap András (11/DC): 8. hely (Motesiczkiné)
Kreisz Tamás (11/DC): 12. hely (Motesiczkiné)
Cseresznyés Klaudia (11/BC): 13. hely (Klinger)
Helyes Fanni (11/BC): 15. hely (Klinger)
12. évfolyam:
Steiner Alexandra (12/A): 5. hely (Juhászné)
Izsó Bernadett (12/C): 9. hely (Klinger)
Matyasovszky Fanni (12/A): 13. hely (Juhászné)
Keresztesi Dániel (12/A): 14. hely (Juhászné)

Az iskolák legtöbb pontját elért tanulóinak eredményeit is összesítették. Így évfolyamonként a következő eredmények születtek:
10. osztály: 3. hely (147 pont)
11. osztály: 3. hely (178 pont)
12. osztály: 4. hely (160 pont)

Pénz7 a Balassában

Az idei tanévben ötödik alkalommal került megrendezésre az országos Pénz7 – Pénzügyi és Vállalkozói Témahét. Három éve a tanév rendjébe is beépült, iskolánk is ekkor csatlakozott hozzá.
A nemzetközi Global Money Week és European Money Week rendezvénysorozathoz kapcsolódó program célja felhívni az általános és középiskolás korosztály figyelmét a pénzügyi tudatosság, a pénzügyi alapismeretek és kultúra fejlesztésének fontosságára.
A programot a Magyar Bankszövetség és a Pénziránytű Alapítvány közösen indította el és az Emberi Erőforrások Minisztériuma integrálta a tanév rendjébe.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Junior Achievement Alapítvány a vállalkozói alapismeretekkel és kompetenciafejlesztéssel bővítette a témahetet. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium partnerré válásának célja az volt, hogy az innováción és kreativitáson keresztül egyre több fiatal fogjon vállalkozásba az iskola befejezését követően. A Pénzügyminisztérium pedig a 2017 őszén az általa indított hétéves pénzügyi kultúra fejlesztési stratégia jegyében csatlakozott a kezdeményezéshez.
Az idei tanévben Pappné Gömöri Marianna tanárnő koordinálta nálunk a szervezést. A meghívott pénzügyi-gazdasági szakemberek, Kara Zoltán és Labancz Norbert tartottak órákat a 10/B, C és D osztályoknak.
E rendhagyó tanórák keretében a diákok interaktív, gyakorlatorientált tananyagot dolgoztak fel. Ez az idei tanévben az Okosan a befektetésekről címet viselte.
Az órák több részből álltak. A Pénz7 rövid ismertetését követően az Életpályánk pénzügyi döntései című videó megtekintése és gondolattérkép készítés (a befektetés témakörében összegyűjtött szavak közötti kapcsolatok vizuális szemléltetése) következett.
A diákok ezután a „Ne tegyünk minden tojást egy kosárba!” – A megtakarítástól a befektetésig című prezentációt tekintették meg.
Ezt követte egy családi befektetésekről szóló szerepjáték. Ebben a tananyagbéli Molnár család pénzügyi döntéseinek izgalmát tapasztalhatták meg a tanulók.
A 12/A és  1/13 KÜ ügyviteli titkár osztály tanulóinak iskolánk volt gazdasági szaktanára, Dánielné Pintér Mária tartott gyakorlatorientált foglalkozást. A diákok itt egy képzeletbeli vállalati házipénztár működésével ismerkedhettek meg.

X. Csabai Lajos Teremlabdarúgó-emléktorna

2019. február 22-én a Pézsa Tibor Sportcsarnokban rendezték meg a X. Csabai Lajos Középiskolai Kispályás Teremlabdarúgó-emléktornát a 11-12. évfolyamos csapatok részére.
A két csoportban zajló mérkőzésekre 5 esztergomi és egy dorogi középiskola nevezett be. Iskolánk az A csoportban a Bottyántól vereséget szenvedve, a Géza Fejedelem csapata ellen nyerve jutott az elődöntőbe. Itt a dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnáziummal megmérkőzve, a kiegyenlített küzdelem végén az utolsó másodpercekben kapott gól miatt a 4. helyet értük el.

A csapatot Zámbó Tibor készítette fel és kísérte el.

Csapattagok: Burján Zsolt, Farkas Máté, Imre László, Kara János, Kertész Kristóf, Kucsera Tamás, Sexer László, Takács Erik, Tittmannn Gergő.

Fehér Rózsa Bál a Prímás Pincében

A farsang évszázadok óta a jókedvű mulatozások időszaka. Iskolánk ennek apropóján 2019. február 22-én rendezte meg hagyományos Fehér Rózsa Bálját, ami évtizedek óta a város legszínvonalasabb ilyen eseménye.
A programnak az iskola szomszédságában található Prímás Pince adott otthont.
Az est folyamán kétfogásos vacsorával, nyitótánccal és rengeteg tombolával várták a bálozókat.
Az eseményt jelenlegi és volt diákok és tanárok is megtisztelték.A közel 150 fős vendégsereg éjjel kettőig mulathatott a Black Velvet zenekar felejthetetlen zenéire.
Szervezői Csortos Katalin, Mármarosi János és Dr. Dávid Patrik voltak.

Galéria (Hauszknecht Dániel fotói):