Keresztfélévben induló esti tagozatos szakmai képzések 2019. február 1-től.

Tisztelt Érdeklődők!

Iskolánk 2019. februárjától az alábbi képzések indítását tervezi:

Eladó

Pincér

A képzésben való részvétel feltétele: általános iskolai végzettség

A képzés ideje: 2 év

A képzés rendszere: esti tagozatos felnőttoktatás (heti két nap délután)

Jelentkezni az itt letölthető nyomtatványon lehet 2019. február 1-ig.

Kérjük a nyomtatványt géppel vagy egyértelműen olvasható kézírással kitölteni!

Jelentkezes_2019_esti_tagozatos_szakkepzesre_keresztfelev

 

Adventi Forgatag eredmények

2018. december 21-én került megrendezésre az adventi hónap lezárásaként az Adventi Forgatag.
Az immár ötödik alkalommal megtartott program a hagyományokhoz híven két fő helyszínen zajlott.
Az egyik az iskola folyosója volt, ahol a diákok 14 állomásos, a tanárok által szervezett karácsonyi kézműves foglalkozáson, illetve akadályversenyen vehettek részt.
A díszteremben az osztályok adtak elő karácsonyi műsorokat, melyet a tanári kamarakórus előadása zárt.
Az osztálydíszítésből, a mézeskalács házak elkészítéséből, a GIF-készítésből, valamint az ajándékgyűjtés és az akadályversenyek pontszámainak összesítéséből a következő végeredmény született:

1. hely: 3/11/V2
2. hely: 9/C
3. hely: 12/D

Főszervező: Porubszky Krisztina
Műsorvezető: Schmuk Daniella

Galéria:




Karácsonyi adománygyűjtés

Az adventi hónap elején indult az iskola több éves hagyományra visszatekintő karácsonyi ajándékgyűjtése.
Az idei tanévben elsősorban társasjátékokat gyűjtöttünk, melyet iskolánk tanulói a kesztölci bölcsődéseknek és óvodásoknak adtak át, akiket a szervező tanárnő, Porubszky Krisztina kísért el.
Az Esztergomi Máltai Csoport rászorulói részére a diákok szárazárukat gyűjtöttek és adtak át.
Az esztergomi Szent Rita Fogyatékosok Otthonába is ellátogattak tanulóink, ahol karácsonyi műsor keretében nyújtották át az ajándékokat a szervező tanárnő, Szekeres Istvánné és Kovács Árpád kíséretében.

Elkészült a mézeskalács falu

Az osztályok az idei tanévben is elkészítették az adventi hónap keretében mézeskalács házaikat és portáikat.
Az ezekből összeállított mézeskalács falut az eddigi hagyományokhoz híven megmutatjuk a meghívott óvodásoknak is, akiknek iskolánk diákjai társasjátékokat gyűjtöttek karácsonyi ajándék gyanánt.
Szervező tanár: Porubszky Krisztina.

Tájékoztatás az intézményi adatvédelmi tisztviselőről

Tisztelt Szülők, Diákok, Érintettek!

Értesítjük Önöket, hogy iskolánk az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) szabályainak megfelelően adatvédemi tisztviselővel rendelkezik. Kérjük Önöket, hogy amennyiben az Önök, vagy gyermekeik személyes adataival, azok kezelésével, tárolásával, továbbításával kapcsolatosan kérdésük, észrevételük, vagy panaszuk merülne fel, úgy azt szíveskedjenek a tisztviselő alábbi elérhetőségeinek valamelyikén lehetőség szerint közvetlenül felé jelezni. Az adatvédelmi tisztviselő minden megkeresésre reagálni fog.

Iskolánk adatvédelmi tisztviselője:

Dr. Lórodi László
Reé Consulting Nonprofit Kft.
8000 Székesfehérvár, Várkörút 4. II/26.
email: dpo@reeconsulting.eu

Megyei Diákolimpia második helyezés

2018. december 11-én a tatabányai a Gyémánt Fürdőben rendezték meg az Úszás Diákolimpia Komárom-Esztergom megyei döntőjét az általános és középiskolás tanulók részére.
Itt az I-VI. korcsoportos amatőr versenyzők 50 illetve 100 méteres gyors-, mell- és hátúszásban, valamint gyorsváltóban mérték össze tudásukat.
Iskolánk 12/KK osztályos tanulója, Fábián-Nagy Ákos az Esztergom Körzeti Diák Úszóbajnokságról továbbjutva 100 méter háton a második helyet szerezte meg.
Felkészítő és kísérőtanár: Zámbó Tibor